PREMIUM HÍRLEVÉL
Kérjük iratkozzon fel rendszeres hírlevelünkre!
A fenti űrlap kitöltésével elfogadom a Premium Health Concepts adatvédelmi irányelveit.
SIKERTÖRTÉNETEK
Fogyni? Ugyan minek?
2009. márciusban, 53évesen, 170cm, 109kg voltam minden előzmeny nélkül, órákon belül kórházba kerültem. Tüdőembólia gyanú, ráadásul később agyvérzés, s annak következtében pár nap koma. Vérnyomásom az egekben 200/100, koleszterinem és a cukrom éppen elmegy. Persze tudtam én, túlsúlyos vagyok - mondjuk ki, kövér - fogyni kellene, mozogni, egészségesen étkezni. De, ki vette azt komolyan, hogy ez a "pár kiló" is hozzájárulhat, hogy egészségügyi problémáim legyenek? Hát, lettek.
Dr. Szolnoki Lajos Főorvos Úrhoz már úgy mentem, tudom fogynom kellene. Ő rögtön rávágta, az kevés, mármint, hogy tudom, tenni is kell érte. Én persze öntudatosan állítottam, már diétázom, Iefogytam 4-5 kilót. Persze ebbe benne volt a kórházi idő is, ahol valljuk be, ha az emberből csövek állnak ki, nem nagy teljesítmény pár kilót leadni.
Arra sem igazán gondoltam, ha megy ez nekem egyedül is akkor vajon miért vagyok még mindig több, mint 100 kiló.
Persze nekiláttam én többször szinte évente a fogyókúrának. Fogytam 4-5 kilót, sőt évekkel ezelőtt többet is, 94 kilóra. Viszont általában a kúra végére úgy ki voltam éhezve, hogy szinte észrevétlenül, viharos gyorsasággal híztam vissza, még jó, ha csak az eredeti súlyomra. Szóval, eddig mindig azzal a tudattal „menne ez nekem egyedül is“ belevágtam a PREMIUM diétába. Napi háromszori étkezésből kettő csokis vagy capuccinos tej, vagy kefir. Megjegyzem ezzel nem csak a szükseges vitamin adagomat kaptam meg, hanem az éhség érzetem is elmúlt, s nekem még ízlett is. Ebéd szabadon összeállított, 500-700 kalória elég volt. Semmi nassolás, ami nem ment olyan könnyen, de mikor megértettem, hogy egy-két falattal leállíthatom azt a folyamatot, hogy a szervezetem a saját tartalékait dolgozza fel /zsírt égessen/ akkor beláttam annyit nem ér meg, hogy bekapjam azt a falatot. Ami nekem kicsit nehéz volt a 3 liter folyadék, víz vagy tea üresen. Mindig ugy éreztem lötyög a pocakomba a víz. Mozgás: kevés séta, hiszen agyvérzés után nem erőltethettem meg magam. Kis elszántság, önfegyelem és kitartás. Motiváció: a saját egészségem helyreállítása.
Szóval működött. Azt vettem észre, lassan olvadnak le rólam a kilók. Igaz néha "pszihés" éhséggel küszködtem, vagyis éhes nem voltam, de iszonyúan vágyódtam valami, főleg édesség után.
Volt, hogy elcsábultam, ami nem volt túl jó ötlet, ugyanis az egy "bünbeesés" csábított a következőre. Ugyan, az az egy falat nem számit". Hát számított. 2009. novemberben, 29 kilót fogytam, 80 kiló vagyok. Tudom ez is sok, de nekem ez is óriási eredmény, változás.
Jó a közérzetem, ezáltal jó a kedvem. Nagyjából helyre álltak az egészségügyi értékeim. lsmét szeretek öltözködni és nem zavar, ha tükörbe kell néznem. Imádom begyüjteni ismerőseim dicséretit.
Jó az erönlétem és az állóképességem, simán izzadás, lihegés, fujtatás nélkül megyek hegynek felfelé, járok több emelet lépcsőt. Egy évvel ezelőtt el sem tudtam képzelni, hogy sikerül lefogynom. Egyedül ismét megrekedtem volna 4-5 kilónál, amit már bőven visszaszedtem volna .
Főorvos Úrtól sok figyelmet, biztatást, tanácsot, dicséretet, néha pedig dorgálást kaptam, ami átsegített a nehézségeken, vagy a holt-ponton, mikor esetleg feladtam volna. Köszönöm!
A fogyit abbahagytam, de tudom nincs vége. Nagy feladat a súlyomat megtartani, s ehhez kell a szemlélet váltás, életvitel változtatás amit a Premium diéta ideje alatt megtanultam. Háromszori étkezés, semmi nasi, mozgás, sok zöldség, gyümölcs, folyadék. Ugyhogy: Fel a fejjel! Ha nekem sikerült, másnak is sikerűlhet, s a változás fantasztikus lesz!
Üdvözlettel: Csiszár Csilla, Budapest

Válasz: Természetesen, csak szüksége van az intenzív orvosi gondoskodásra. Gyakrabban kell megmérnie a vércukorszintet és eleinte szükség van a gyógyszerek hozzá igazítására.
Kérdés: Megrendelhetők az italporok közvetlenül is valahol?
Válasz: Nem, kizárólag orvosoknál beszerezhető. Keresse meg az Önhöz legközelebb lévő Premium orvost!
Kérdés: Mennyit lehet egy bizonyos időszak alatt lefogyni?
Válasz: Ez az izomzat felépítésétől függ. Az erősen túlsúlyosoknál eleinte 0,5-1,5 kg testzsír a reális hetente.
Kérdés: Le kell mondanom valamiről?
Válasz: Tulajdonképpen nem kell semmiről lemondania. Fontos, hogy ügyeljen a táplálék mennyiségére, és arra, hogy mikor fogyasztja el, valamint, hogy a táplálkozási piramisnak megfelelően étkezzen.
Kérdés: Mennyire időigényes a programban való részvétel?
Válasz: A tanácsadás és a mozgásprogram természetesen időt vesz igénybe, ezt azonban megspórolhatja a főzésnél a Premium shake gyors elkészítésével.
Kérdés: Érzek éhséget?
Válasz: A Premium Health Concepts összetételének köszönhetően kellemes teltségérzetet okoz.
Kérdés: Miből áll a Premium Health por?
Válasz: A Premium Health por egy tehéntej fehérjekoncentrátumból, ballasztanyagokból, ásványi anyagokból/nyomelemekből és számos vitaminból áll. A Premium Health port az EU táplálék kiegészítőnek sorolta be, és teljesen ártalmatlannak minősítette, és nyugodtan lehet szedni az előírt adagban.
Kérdés: Mit tegyek, ha tehéntej allergiám van?
Válasz: Egyen Premium szeletet a shake helyett. Egy Premium szelet pótol egy shaket. Megbeszélheti kezelőorvosával más preparátum szedését is.
Kérdés: Mit tegyek, ha nem bírom a tejet?
Válasz: Akkor keverje a Premium Health port szójatejbe, vagy egyen Premium szeletet.
Kérdés: Gyerekek is fogyhatnak Premium Health Concepts-el?
Válasz: Alapvetően igen. De az ezzel a témával foglalkozó orvos rendszeres ellenőrzése nagyon fontos.
Kérdés: Lehet-e problémám a petyhüdt bőr miatt?
Válasz: Nem! Csak akkor, ha az izom, amely a bőr feszességét biztosítja, leépül, tehát a termék helytelen fogyasztása esetén.
Kérdés: Muszáj egyáltalán a shake-t innom?
Válasz: Igen - a shake elhagyása erősíti a jojó effektust, mivel az izmok leépülnének. A shake emiatt is nagyon fontos a fogyási folyamatban.
Kérdés: Keverhetem a port vízzel?
Válasz: Igen, de csak ha utána tejterméket eszik (joghurt, túró, stb.)
Kérdés: Mivel lehet keverni a Premium Health port?
Válasz: Cukormentes sovány joghurttal, sovány tejjel, stb. Ne használjon zsíros vagy magas cukortartalmú tejterméket.
Kérdés: A Premium programmal csökkenthető-e a vérnyomásom?
Válasz: ha a vérnyomása a helytelen táplálkozási szokások miatt lett magas, akkor igen - ha örökletes, akkor aligha.
Kérdés: Miért fontos a sport?
Válasz: Gyakran először meg kell a túlsúlyosok izomzatának tanulnia, hogyan állítson elő zsírból energiát. Ha az izom megszokta, hogy zsírt égessen, a zsírleépítést a sport meggyorsítja.
Kérdés: Soha nem sportoltam rendszeresen. Rögtön elkezdhetem a sportolást?
Válasz: Először az a fontos, hogy megismerkedjen a táplálkozási szabályokkal, és tartsa be azokat. Csak kb. 6-8 héttel a program megkezdése után érkezik el az idő arra, hogy elkezdjen egy egészséges mozgásprogramot.
Kérdés: Milyen gyakran kell mozogni? Naponta?
Válasz: Legalább 48 óra szünetet javasolunk. Ahhoz, hogy a testet a mozgás után ismét teljesítményre ösztönözzük, és teljesítménynövekedést érjünk el (=hiperkompenzáció), a testnek 36-48 óra szünetre van szüksége. Ezért azt javasoljuk, hogy minden másnap mozogjon, hetente háromszor, legalább 40 percet alkalmanként.
Kérdés: Kihagyhatom a tanácsadásokat az orvosnál?
Válasz: A tapasztalat azt mutatta, hogy a rendszeres ellenőrzés és a tanácsadás jelentős mértékben hozzájárul a fogyási sikerhez.
Kérdés: Milyen mozgást kell végeznie hypertóniásnak?
Válasz: A dinamikus mozgás kevésbé terheli meg a szervezetet, mint az erőedzés, viszont erőedzéssel hatékonyan lehet fogyni.
Van esély pajzsmirigy alulműködéssel zsírbontást, fogyást elérni?
Válasz: A pajzsmirigy alulműködés általában túlsúlyhoz vezet. Ha kezelteti a beteg, akkor amellett a PHC diéta sokat segíthet a súly csökkentésében.
Kérdéseit felteheti nekünk itt: office@premiumhealth.hu
