PREMIUM HÍRLEVÉL
Kérjük iratkozzon fel rendszeres hírlevelünkre!
A fenti űrlap kitöltésével elfogadom a Premium Health Concepts adatvédelmi irányelveit.
SIKERTÖRTÉNETEK
Fogyni? Ugyan minek?
2009. márciusban, 53évesen, 170cm, 109kg voltam minden előzmeny nélkül, órákon belül kórházba kerültem. Tüdőembólia gyanú, ráadásul később agyvérzés, s annak következtében pár nap koma. Vérnyomásom az egekben 200/100, koleszterinem és a cukrom éppen elmegy. Persze tudtam én, túlsúlyos vagyok - mondjuk ki, kövér - fogyni kellene, mozogni, egészségesen étkezni. De, ki vette azt komolyan, hogy ez a "pár kiló" is hozzájárulhat, hogy egészségügyi problémáim legyenek? Hát, lettek.
Dr. Szolnoki Lajos Főorvos Úrhoz már úgy mentem, tudom fogynom kellene. Ő rögtön rávágta, az kevés, mármint, hogy tudom, tenni is kell érte. Én persze öntudatosan állítottam, már diétázom, Iefogytam 4-5 kilót. Persze ebbe benne volt a kórházi idő is, ahol valljuk be, ha az emberből csövek állnak ki, nem nagy teljesítmény pár kilót leadni.
Arra sem igazán gondoltam, ha megy ez nekem egyedül is akkor vajon miért vagyok még mindig több, mint 100 kiló.
Persze nekiláttam én többször szinte évente a fogyókúrának. Fogytam 4-5 kilót, sőt évekkel ezelőtt többet is, 94 kilóra. Viszont általában a kúra végére úgy ki voltam éhezve, hogy szinte észrevétlenül, viharos gyorsasággal híztam vissza, még jó, ha csak az eredeti súlyomra. Szóval, eddig mindig azzal a tudattal „menne ez nekem egyedül is“ belevágtam a PREMIUM diétába. Napi háromszori étkezésből kettő csokis vagy capuccinos tej, vagy kefir. Megjegyzem ezzel nem csak a szükseges vitamin adagomat kaptam meg, hanem az éhség érzetem is elmúlt, s nekem még ízlett is. Ebéd szabadon összeállított, 500-700 kalória elég volt. Semmi nassolás, ami nem ment olyan könnyen, de mikor megértettem, hogy egy-két falattal leállíthatom azt a folyamatot, hogy a szervezetem a saját tartalékait dolgozza fel /zsírt égessen/ akkor beláttam annyit nem ér meg, hogy bekapjam azt a falatot. Ami nekem kicsit nehéz volt a 3 liter folyadék, víz vagy tea üresen. Mindig ugy éreztem lötyög a pocakomba a víz. Mozgás: kevés séta, hiszen agyvérzés után nem erőltethettem meg magam. Kis elszántság, önfegyelem és kitartás. Motiváció: a saját egészségem helyreállítása.
Szóval működött. Azt vettem észre, lassan olvadnak le rólam a kilók. Igaz néha "pszihés" éhséggel küszködtem, vagyis éhes nem voltam, de iszonyúan vágyódtam valami, főleg édesség után.
Volt, hogy elcsábultam, ami nem volt túl jó ötlet, ugyanis az egy "bünbeesés" csábított a következőre. Ugyan, az az egy falat nem számit". Hát számított. 2009. novemberben, 29 kilót fogytam, 80 kiló vagyok. Tudom ez is sok, de nekem ez is óriási eredmény, változás.
Jó a közérzetem, ezáltal jó a kedvem. Nagyjából helyre álltak az egészségügyi értékeim. lsmét szeretek öltözködni és nem zavar, ha tükörbe kell néznem. Imádom begyüjteni ismerőseim dicséretit.
Jó az erönlétem és az állóképességem, simán izzadás, lihegés, fujtatás nélkül megyek hegynek felfelé, járok több emelet lépcsőt. Egy évvel ezelőtt el sem tudtam képzelni, hogy sikerül lefogynom. Egyedül ismét megrekedtem volna 4-5 kilónál, amit már bőven visszaszedtem volna .
Főorvos Úrtól sok figyelmet, biztatást, tanácsot, dicséretet, néha pedig dorgálást kaptam, ami átsegített a nehézségeken, vagy a holt-ponton, mikor esetleg feladtam volna. Köszönöm!
A fogyit abbahagytam, de tudom nincs vége. Nagy feladat a súlyomat megtartani, s ehhez kell a szemlélet váltás, életvitel változtatás amit a Premium diéta ideje alatt megtanultam. Háromszori étkezés, semmi nasi, mozgás, sok zöldség, gyümölcs, folyadék. Ugyhogy: Fel a fejjel! Ha nekem sikerült, másnak is sikerűlhet, s a változás fantasztikus lesz!
Üdvözlettel: Csiszár Csilla, Budapest
Mit egyen a gyerek?
Minden második gyermek túlsúlyos!
FIGYELJÜNK ERRE, MI SZÜLŐK SEGÍTHETÜNK. Ez a mi felelősségünk!
Nagyon fontos, hogy a szülő milyen táplálkozási szokások szerint neveli gyermekét.
Ha iskola után a gyorsétterembe küldjük gyerekünket és a magas szénhidrát és zsírtartalmú ételeket fogyasztja, melyek elfogyasztása után hamar éhes lesz.
Otthon a számítógép előtt elfogyasztott chips, cola!
Mozgás nincs, mert ha esetleg már kialakult a túlsúly, nincs senki, aki segíteni tudna. Kifogás mindig akad, hogy most miért ne mozogjon a gyerek.
Fenti eset elkerülése érdekében nevelje kis korától az egészséges táplálkozási szokások szerint gyermekét, sőt a terhesség alatt válogassa meg Ön is táplálékait.
Ismerje meg gyerekkorban a gyümölcs, zöldség ízét a gyerek.
A gyermek zsírsejtszáma 3 éves koráig alakul ki, ízlése a táplálékok milyensége, minősége iránt 2-3 éves korig, tehát ha ebben az időszakban friss és egészséges táplálékhoz jut, akkor a későbbiekben is ezeket fogja előnyben részesíteni.
Tehát ne tömjük édességgel, inkább friss gyümölcsből és zöldségből készült ételekkel kínáljuk és ismertessük meg a picit. Persze a nagymama és a családtagok véleménye eltérhet. Nem szabad, legyünk időben következetesek, hogy 5-6 évesen ne fogyókúrás táborba kelljen küldeni az unokát.
Az egészséges táplálkozási szokások alkalmazása során a szervezet nem terhelődik le az emésztetlen méreg és salakanyagokkal, melyek idővel a szervezet elsavasodásához és ez által betegségek kialakulásához vezet, hanem a szervezet mérgek nélkül egészségesen működik.
Mi lenne a gyermekünknek az egészséges?
Mértékkel tartalmazzon: tejterméket, sovány húst, a cukrot minimalizáljuk, zöldségeket, friss gyümölcsöket, friss tejből és gabonából a szülő által házilag, tartósítószer nélkül készített ételeket.
A zöldségeket és gyümölcsöket alaposan mossuk meg mindig!
- kevés édesség..elsősorban gyümölcs és tej alapúak (aszalt gümölcs, gyümölcs joghurt, túrórudi stb.)
- a sok cukor helyett méz, az is mérsékelten
- minél kevesebb késztermék, konzerv, zacskós étel
- sok friss zöldség, gyümölcs
- kevés zsiradék, elsősorban növényi olaj
- minden nap tejtermékek (zsírszegény vagy félzsíros)
- sovány húsok, sovány felvágottak
- hetente egyszer hal
- kéthetente belsőség
- főzelékek rántás helyett habarással készüljenek
- nyers gyümölcs naponta 4-5 alkalommal
- napi kb. 1,5 liter folyadék (4-8 évesek)
- cukormentes, színezékmentes folyadékok, 100% gyümölcs és zöldséglevek
- napi 5x-i étkezés
- édesség heti 1-2 alkalommal, mérsékelt mennyiségben, főétkezés után
- kímélő fűszerezés, sózás (jódozott tengeri só)
- a reggeli fontossága
- komplett főétkezések (növényi és állati fehérjét egyaránt tartalmazó reggeli, ebéd, vacsora)
- napi legalább egyszeri meleg étkezés
- édességet ne használjuk jutalmazásnak
- gyorsétterem havonta legfeljebb 1-2 alkalommal
- kerüljük a bő olajban sütést, helyette teflonban sütés, grillezés, párolás
- teljes kiőrlésű péktermékek előnyben részesítése
Vigyázzon gyermeke egészségére még időben!
