PREMIUM HÍRLEVÉL

Kérjük iratkozzon fel rendszeres hírlevelünkre!






A fenti űrlap kitöltésével elfogadom a Premium Health Concepts adatvédelmi irányelveit.

SIKERTÖRTÉNETEK

 Fogyni? Ugyan minek?

2009. márciusban, 53évesen, 170cm, 109kg voltam minden előzmeny nélkül, órákon belül kórházba kerültem. Tüdőembólia gyanú, ráadásul később agyvérzés, s annak következtében pár nap koma. Vérnyomásom az egekben 200/100, koleszterinem és a cukrom éppen elmegy. Persze tudtam én, túlsúlyos vagyok - mondjuk ki, kövér - fogyni kellene, mozogni, egészségesen étkezni. De, ki vette azt komolyan, hogy ez a "pár kiló" is hozzájárulhat, hogy egészségügyi problémáim legyenek? Hát, lettek.

Dr. Szolnoki Lajos Főorvos Úrhoz már úgy mentem, tudom fogynom kellene. Ő rögtön rávágta, az kevés, mármint, hogy tudom, tenni is kell érte. Én persze öntudatosan állítottam, már diétázom, Iefogytam 4-5 kilót. Persze ebbe benne volt a kórházi idő is, ahol valljuk be, ha az emberből csövek állnak ki, nem nagy teljesítmény pár kilót leadni.
Arra sem igazán gondoltam, ha megy ez nekem egyedül is akkor vajon miért vagyok még mindig több, mint 100 kiló.

Persze nekiláttam én többször szinte évente a fogyókúrának. Fogytam 4-5 kilót, sőt évekkel ezelőtt többet is, 94 kilóra. Viszont általában a kúra végére úgy ki voltam éhezve, hogy szinte észrevétlenül, viharos gyorsasággal híztam vissza, még jó, ha csak az eredeti súlyomra. Szóval, eddig mindig azzal a tudattal „menne ez nekem egyedül is“ belevágtam a PREMIUM diétába. Napi háromszori étkezésből kettő csokis vagy capuccinos tej, vagy kefir. Megjegyzem ezzel nem csak a szükseges vitamin adagomat kaptam meg, hanem az éhség érzetem is elmúlt, s nekem még ízlett is. Ebéd szabadon összeállított, 500-700 kalória elég volt. Semmi nassolás, ami nem ment olyan könnyen, de mikor megértettem, hogy egy-két falattal leállíthatom azt a folyamatot, hogy a szervezetem a saját tartalékait dolgozza fel /zsírt égessen/ akkor beláttam annyit nem ér meg, hogy bekapjam azt a falatot. Ami nekem kicsit nehéz volt a 3 liter folyadék, víz vagy tea üresen. Mindig ugy éreztem lötyög a pocakomba a víz. Mozgás: kevés séta, hiszen agyvérzés után nem erőltethettem meg magam. Kis elszántság, önfegyelem és kitartás. Motiváció: a saját egészségem helyreállítása.

Szóval működött. Azt vettem észre, lassan olvadnak le rólam a kilók. Igaz néha "pszihés" éhséggel küszködtem, vagyis éhes nem voltam, de iszonyúan vágyódtam valami, főleg édesség után.

Volt, hogy elcsábultam, ami nem volt túl jó ötlet, ugyanis az egy "bünbeesés" csábított a következőre. Ugyan, az az egy falat nem számit". Hát számított. 2009. novemberben, 29 kilót fogytam, 80 kiló vagyok. Tudom ez is sok, de nekem ez is óriási eredmény, változás.
Jó a közérzetem, ezáltal jó a kedvem. Nagyjából helyre álltak az egészségügyi értékeim. lsmét szeretek öltözködni és nem zavar, ha tükörbe kell néznem. Imádom begyüjteni ismerőseim dicséretit.

Jó az erönlétem és az állóképességem, simán izzadás, lihegés, fujtatás nélkül megyek hegynek felfelé, járok több emelet lépcsőt. Egy évvel ezelőtt el sem tudtam képzelni, hogy sikerül lefogynom. Egyedül ismét megrekedtem volna 4-5 kilónál, amit már bőven visszaszedtem volna .

Főorvos Úrtól sok figyelmet, biztatást, tanácsot, dicséretet, néha pedig dorgálást kaptam, ami átsegített a nehézségeken, vagy a holt-ponton, mikor esetleg feladtam volna. Köszönöm!
A fogyit abbahagytam, de tudom nincs vége. Nagy feladat a súlyomat megtartani, s ehhez kell a szemlélet váltás, életvitel változtatás amit a Premium diéta ideje alatt megtanultam. Háromszori étkezés, semmi nasi, mozgás, sok zöldség, gyümölcs, folyadék. Ugyhogy: Fel a fejjel! Ha nekem sikerült, másnak is sikerűlhet, s a változás fantasztikus lesz!

Üdvözlettel: Csiszár Csilla, Budapest

Sütőben sült krumpli sajttal és kétféle kennivalóval

Tápérték személyenként
Energia 551 kcal
Zsír 11 g
Szénhidrát 69 g
Fehérje 44 g
Rosttartalom 11 g

Hozzávalók:
500 g burgonya
125 ml sovány tehéntúró
3 evőkanál sovány joghurt (50 ml)
2 teáskanál Crčme fraîche/tejföl (20 g)
1/2 gerezd fokhagyma
sajt 30 % zsírtartalmú (50 g)
50 g friss zsázsa
friss bazsalikom
1 teáskanál mustár
egy kis citromlé
egy csipet cukor, só
só, curry, zöldfűszerek és fűszerek

Elkészítés:
1. A burgonyát megmossuk és megdörzsöljük. Alufóliába tekerjük, és előmelegített sütőben kb. 1 órán keresztül 250 °C- on sütjük. A kis krumpliknak kevesebb sülési idő kell.
2. A sovány túrót, a joghurtot, a tejfölt és az áttört fokhagymát összekeverjük, és 2 tálba tesszük. Az egyik kennivalót mustárral, citromlével, curryvel, egy csipet cukorral, sóval és borssal ízesítjük.
3. A másikat finomra vágott zöldfűszerekkel, sóval, és borssal készítjük.
4. A készre sült burgonyát az alufóliában egy tányérra tesszük. Sovány túróval, szeletelt sajttal és zsázsával körítjük.
 

VÉRNYOMÁSMÉRŐK

BOSO - évtizedek óta világhírű fogalomként szerepel a precíz vérnyomásmérés területén...
tovább

BOSO

ORVOSAINK ORSZÁGSZERTE

A legközelebbi premium orvost
megtalálhatja ha ide kattint!

Legújabb premium orvosunk:

Dr. Forrai Márta
7630, Pécs, Buzsák Imre u. 9.
Mobil: 3620/200-1188
E-mail: dr.forrai.marta@premiumdiet.hu