PREMIUM HÍRLEVÉL
Kérjük iratkozzon fel rendszeres hírlevelünkre!
A fenti űrlap kitöltésével elfogadom a Premium Health Concepts adatvédelmi irányelveit.
SIKERTÖRTÉNETEK
Fogyni? Ugyan minek?
2009. márciusban, 53évesen, 170cm, 109kg voltam minden előzmeny nélkül, órákon belül kórházba kerültem. Tüdőembólia gyanú, ráadásul később agyvérzés, s annak következtében pár nap koma. Vérnyomásom az egekben 200/100, koleszterinem és a cukrom éppen elmegy. Persze tudtam én, túlsúlyos vagyok - mondjuk ki, kövér - fogyni kellene, mozogni, egészségesen étkezni. De, ki vette azt komolyan, hogy ez a "pár kiló" is hozzájárulhat, hogy egészségügyi problémáim legyenek? Hát, lettek.
Dr. Szolnoki Lajos Főorvos Úrhoz már úgy mentem, tudom fogynom kellene. Ő rögtön rávágta, az kevés, mármint, hogy tudom, tenni is kell érte. Én persze öntudatosan állítottam, már diétázom, Iefogytam 4-5 kilót. Persze ebbe benne volt a kórházi idő is, ahol valljuk be, ha az emberből csövek állnak ki, nem nagy teljesítmény pár kilót leadni.
Arra sem igazán gondoltam, ha megy ez nekem egyedül is akkor vajon miért vagyok még mindig több, mint 100 kiló.
Persze nekiláttam én többször szinte évente a fogyókúrának. Fogytam 4-5 kilót, sőt évekkel ezelőtt többet is, 94 kilóra. Viszont általában a kúra végére úgy ki voltam éhezve, hogy szinte észrevétlenül, viharos gyorsasággal híztam vissza, még jó, ha csak az eredeti súlyomra. Szóval, eddig mindig azzal a tudattal „menne ez nekem egyedül is“ belevágtam a PREMIUM diétába. Napi háromszori étkezésből kettő csokis vagy capuccinos tej, vagy kefir. Megjegyzem ezzel nem csak a szükseges vitamin adagomat kaptam meg, hanem az éhség érzetem is elmúlt, s nekem még ízlett is. Ebéd szabadon összeállított, 500-700 kalória elég volt. Semmi nassolás, ami nem ment olyan könnyen, de mikor megértettem, hogy egy-két falattal leállíthatom azt a folyamatot, hogy a szervezetem a saját tartalékait dolgozza fel /zsírt égessen/ akkor beláttam annyit nem ér meg, hogy bekapjam azt a falatot. Ami nekem kicsit nehéz volt a 3 liter folyadék, víz vagy tea üresen. Mindig ugy éreztem lötyög a pocakomba a víz. Mozgás: kevés séta, hiszen agyvérzés után nem erőltethettem meg magam. Kis elszántság, önfegyelem és kitartás. Motiváció: a saját egészségem helyreállítása.
Szóval működött. Azt vettem észre, lassan olvadnak le rólam a kilók. Igaz néha "pszihés" éhséggel küszködtem, vagyis éhes nem voltam, de iszonyúan vágyódtam valami, főleg édesség után.
Volt, hogy elcsábultam, ami nem volt túl jó ötlet, ugyanis az egy "bünbeesés" csábított a következőre. Ugyan, az az egy falat nem számit". Hát számított. 2009. novemberben, 29 kilót fogytam, 80 kiló vagyok. Tudom ez is sok, de nekem ez is óriási eredmény, változás.
Jó a közérzetem, ezáltal jó a kedvem. Nagyjából helyre álltak az egészségügyi értékeim. lsmét szeretek öltözködni és nem zavar, ha tükörbe kell néznem. Imádom begyüjteni ismerőseim dicséretit.
Jó az erönlétem és az állóképességem, simán izzadás, lihegés, fujtatás nélkül megyek hegynek felfelé, járok több emelet lépcsőt. Egy évvel ezelőtt el sem tudtam képzelni, hogy sikerül lefogynom. Egyedül ismét megrekedtem volna 4-5 kilónál, amit már bőven visszaszedtem volna .
Főorvos Úrtól sok figyelmet, biztatást, tanácsot, dicséretet, néha pedig dorgálást kaptam, ami átsegített a nehézségeken, vagy a holt-ponton, mikor esetleg feladtam volna. Köszönöm!
A fogyit abbahagytam, de tudom nincs vége. Nagy feladat a súlyomat megtartani, s ehhez kell a szemlélet váltás, életvitel változtatás amit a Premium diéta ideje alatt megtanultam. Háromszori étkezés, semmi nasi, mozgás, sok zöldség, gyümölcs, folyadék. Ugyhogy: Fel a fejjel! Ha nekem sikerült, másnak is sikerűlhet, s a változás fantasztikus lesz!
Üdvözlettel: Csiszár Csilla, Budapest
Lasagne
Tápérték személyenként
Energia 764 kcal
Zsír 20 g
Szénhidrát 95 g
Fehérje 51 g
Rosttartalom 12 g
Hozzávalók:
50 g vagdalt marhahús
(darált marhahús)
50 g sárgarépa
50 g cukkíni
50 g paprika/pepperoni
1 teáskanál olívaolaj
200 g paradicsom
2 evőkanál paradicsompüré
4 lap lasagne tészta
400 ml sovány tej
1 evőkanál kukorica/keményítő
1 csapott evőkanál parmezán
sajt 30 % zsírtartalmú (25 g)
1/2 hagyma
1 fokhagyma
húsleves/erőleves
só, bors, kakukkfű, petrezselyem
Elkészítés:
1. A hagymát finomra vágjuk, a fokhagymát fokhagymanyomón átnyomjuk, és forró olajban megpirítjuk. Hozzáadjuk a vagdalt húst/ darált húst.
Bőségesen megfűszerezzük kakukkfűvel, sóval, borssal. A sárgarépát, cukkínit, és paprikát kis darabokra vágjuk.
2. A zöldséget a húshoz adjuk, és vele együtt sütjük. A paradicsomot kis kockákra vágjuk és hozzáadjuk. Húslevessel
felöntjük. Sűrített paradicsommal és petrezselyemmel ízesítjük.
3. A tejet felforraljuk. A keményítőt egy kis tejjel összekeverjük. A forró tejbe belekeverjük és felfőzzük. Sóval
borssal és parmezánnal ízesítjük.
4. Egy bevonattal ellátott formát kibélelünk lasagne lapokkal. A ragu 1/3 részét rárakjuk, azután egy réteg besamelmártás jön.
Aztán ismét egy lasagne lap, ragu, besamelmártás, és egy harmadik réteg. A tetejére besamelmártás kerül. Reszelt sajttal megszórjuk.
5. A lasagne-t a sütőben a középső szinten, közepes hőmérsékleten kb. 40 perc alatt aranybarnára sütjük.
A tányért bazsalikom levelekkel béleljük ki. Erre tesszük a lasagne-t.
