PREMIUM HÍRLEVÉL

Kérjük iratkozzon fel rendszeres hírlevelünkre!






A fenti űrlap kitöltésével elfogadom a Premium Health Concepts adatvédelmi irányelveit.

SIKERTÖRTÉNETEK

 Fogyni? Ugyan minek?

2009. márciusban, 53évesen, 170cm, 109kg voltam minden előzmeny nélkül, órákon belül kórházba kerültem. Tüdőembólia gyanú, ráadásul később agyvérzés, s annak következtében pár nap koma. Vérnyomásom az egekben 200/100, koleszterinem és a cukrom éppen elmegy. Persze tudtam én, túlsúlyos vagyok - mondjuk ki, kövér - fogyni kellene, mozogni, egészségesen étkezni. De, ki vette azt komolyan, hogy ez a "pár kiló" is hozzájárulhat, hogy egészségügyi problémáim legyenek? Hát, lettek.

Dr. Szolnoki Lajos Főorvos Úrhoz már úgy mentem, tudom fogynom kellene. Ő rögtön rávágta, az kevés, mármint, hogy tudom, tenni is kell érte. Én persze öntudatosan állítottam, már diétázom, Iefogytam 4-5 kilót. Persze ebbe benne volt a kórházi idő is, ahol valljuk be, ha az emberből csövek állnak ki, nem nagy teljesítmény pár kilót leadni.
Arra sem igazán gondoltam, ha megy ez nekem egyedül is akkor vajon miért vagyok még mindig több, mint 100 kiló.

Persze nekiláttam én többször szinte évente a fogyókúrának. Fogytam 4-5 kilót, sőt évekkel ezelőtt többet is, 94 kilóra. Viszont általában a kúra végére úgy ki voltam éhezve, hogy szinte észrevétlenül, viharos gyorsasággal híztam vissza, még jó, ha csak az eredeti súlyomra. Szóval, eddig mindig azzal a tudattal „menne ez nekem egyedül is“ belevágtam a PREMIUM diétába. Napi háromszori étkezésből kettő csokis vagy capuccinos tej, vagy kefir. Megjegyzem ezzel nem csak a szükseges vitamin adagomat kaptam meg, hanem az éhség érzetem is elmúlt, s nekem még ízlett is. Ebéd szabadon összeállított, 500-700 kalória elég volt. Semmi nassolás, ami nem ment olyan könnyen, de mikor megértettem, hogy egy-két falattal leállíthatom azt a folyamatot, hogy a szervezetem a saját tartalékait dolgozza fel /zsírt égessen/ akkor beláttam annyit nem ér meg, hogy bekapjam azt a falatot. Ami nekem kicsit nehéz volt a 3 liter folyadék, víz vagy tea üresen. Mindig ugy éreztem lötyög a pocakomba a víz. Mozgás: kevés séta, hiszen agyvérzés után nem erőltethettem meg magam. Kis elszántság, önfegyelem és kitartás. Motiváció: a saját egészségem helyreállítása.

Szóval működött. Azt vettem észre, lassan olvadnak le rólam a kilók. Igaz néha "pszihés" éhséggel küszködtem, vagyis éhes nem voltam, de iszonyúan vágyódtam valami, főleg édesség után.

Volt, hogy elcsábultam, ami nem volt túl jó ötlet, ugyanis az egy "bünbeesés" csábított a következőre. Ugyan, az az egy falat nem számit". Hát számított. 2009. novemberben, 29 kilót fogytam, 80 kiló vagyok. Tudom ez is sok, de nekem ez is óriási eredmény, változás.
Jó a közérzetem, ezáltal jó a kedvem. Nagyjából helyre álltak az egészségügyi értékeim. lsmét szeretek öltözködni és nem zavar, ha tükörbe kell néznem. Imádom begyüjteni ismerőseim dicséretit.

Jó az erönlétem és az állóképességem, simán izzadás, lihegés, fujtatás nélkül megyek hegynek felfelé, járok több emelet lépcsőt. Egy évvel ezelőtt el sem tudtam képzelni, hogy sikerül lefogynom. Egyedül ismét megrekedtem volna 4-5 kilónál, amit már bőven visszaszedtem volna .

Főorvos Úrtól sok figyelmet, biztatást, tanácsot, dicséretet, néha pedig dorgálást kaptam, ami átsegített a nehézségeken, vagy a holt-ponton, mikor esetleg feladtam volna. Köszönöm!
A fogyit abbahagytam, de tudom nincs vége. Nagy feladat a súlyomat megtartani, s ehhez kell a szemlélet váltás, életvitel változtatás amit a Premium diéta ideje alatt megtanultam. Háromszori étkezés, semmi nasi, mozgás, sok zöldség, gyümölcs, folyadék. Ugyhogy: Fel a fejjel! Ha nekem sikerült, másnak is sikerűlhet, s a változás fantasztikus lesz!

Üdvözlettel: Csiszár Csilla, Budapest

Premium Health Concepts cégbemutató

A PREMIUM Health Concepts Kft. 2005 júliusától működik hazánkban, de Ausztriában és Németországban már 20 éves múltra tekint vissza. A táplálkozás, a tanácsadás, a mérés és a mozgás egy sajátos kombinációját kínáljuk. Ezt a módszert az orvosi gyakorlatban folytatott sokéves kutatás igazolja.

Cégünk képzett szakemberek, orvosok és vezető orvos közreműködésével céljául tűzte ki a túlsúlyos emberek életminőségének javítását. Az egészséges súlycsökkenés az étkezési zsír bevitelének csökkentésén, és a köztes étkezések elhagyása által létrejövő aktív zsírégetésen alapszik.

Nagyon fontosnak tartjuk a meglévő problémák orvoslásán kívül a prevenciót is!
Munkatársaink klinikai megfigyeléseken, kutatásokon alapuló kiváló, összetett koncepcióval állnak az egészséges testsúlycsökkentés szolgálatában. Számos elégedett páciensünk tanúsítja módszerünk sikerességét!

Nagy hangsúlyt fektetünk a fogyni vágyókkal fenntartott folyamatos kapcsolatra, segítségnyújtásra mely azon túl, hogy növeli a diétázók önbizalmát elősegíti a tartós testsúlycsökkenést.

Orvosi háttér segíti módszerünk biztonságát, ezért pácienseink egészségesen adhatnak le túlsúlyukból. Orvosaink kapcsolatban vannak a PREMIUM vezető orvosával, így tapasztalataikat megosztva folyamatosan fejlesztik a PREMIUM HEALTH CONCEPTS orvosi diétás koncepciót!

 

 

Elérhetőség: 06/30 229-2196  vagy írjon e-mailt:  office@premiumhealth.hu 

VÉRNYOMÁSMÉRŐK

BOSO - évtizedek óta világhírű fogalomként szerepel a precíz vérnyomásmérés területén...
tovább

BOSO

ORVOSAINK ORSZÁGSZERTE

A legközelebbi premium orvost
megtalálhatja ha ide kattint!

Legújabb premium orvosunk:

Dr. Szalkai Éva
3060, Pásztó, Hársfa út 1.
Mobil: 06-20-9470553,32/561-015 32/460-211
E-mail: dr.szalkai.eva@premiumdiet.hu